A doktori (PhD) képzés


A képzés célja

A PhD képzés a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar kutatómunkájára és a mesterképzésekre épít. Ezekhez igazodva lehetővé teszi, hogy a hallgatók olyan piacképes ismereteket szerezhessenek, amelyek:
  • biztosítják az önálló tudományos munka végzéséhez szükséges jártasságot, ezáltal kutatóhelyeken, egyetemi tanszékeken magas szintű kutató és oktató–nevelő tevékenységek folytatását;
  • a doktori cím elnyerésével alkalmassá teszik őket nemzetközi színvonalú munkavégzésre olyan magyar és külföldi vállalkozásokban és intézményekben, valamint nemzetközi szervezetekben, amelyeknek nemzetközi vállalkozási stratégiái vagy ezekhez kapcsolódó tevékenységei vannak;
  • a regionális egyetemi funkciónak megfelelően magas szakmai színvonalon képesek legyenek közreműködni szűkebb környezetük, Nyugat-Magyarország, illetve a határokon átnyúló regionális együttműködés fejlesztési stratégiának kidolgozásában és megvalósításában;
  • az európai folyamatokhoz illeszkedve lehetővé teszik az Európai Unió tagországainak felsőoktatási és kutató intézményeiben az egyetemi oktató és kutató munka végzését, illetőleg vállalataiban, szervezeteiben a gazdasági fejlesztő tevékenységet.

Tanulmányi rend

A szervezett doktori képzés rendjét Széchenyi István Gazdálkodás és szervezéstudományok Doktori Iskola Működési szabályzata tartalmazza.
A képzés időtartama nappali és esti tagozaton 3 év, ami alatt eleget kell tenni a tanulmányi és vizsgakövetelményeknek, beleértve egy további világnyelvből „C” típusú alapfokú állami nyelvvizsga letételét. Az abszolutórium megszerzése után kerülhet sor a doktori fokozatszerzési eljárás megindítására, mely eljárás a doktori szigorlat letételéből, a disszertáció megírásából és megvédéséből áll. A doktori kérelem benyújtásának legvégső határideje a doktori képzés megkezdésétől számított 5 év. A szigorlat letételét követő két éven belül a hallgató köteles elkészíteni és megvédeni disszertációját. A doktori fokozat megszerzésének a fentieken túl feltétele az önálló tudományos munkásság írásos (lektorált folyóiratban vagy kötetben megjelent/megjelentetésre elfogadott) publikációkkal történő bemutatása is.
Az egyéni képzésben részt vevők a vizsgakövetelményeknek egyéni tanulmányi terv alapján tehetnek eleget, amelyet a Doktori Tanács hagy jóvá. A programban előírt vizsgák alól a Doktori Tanács által meghatározott mértékben mentesítés adható, különösen azokban az esetekben, amikor a jelölt egyetemi doktori fokozattal rendelkezik és/vagy a kötelező tárgyak körébe tartozó ismereteket hosszabb ideje egyetemi szinten magyarul és idegen nyelven is oktatja. A disszertáció megvédése azonban ebben az esetben sem lépheti túl az öt évet.
A disszertáció bírálatát egy belső és egy külső opponens végzi, akik javaslatot tesznek a dolgozat elfogadására. A disszertáció megvédésére csak két támogató javaslat esetén kerülhet sor. Eltérő megítéléskor egy további, harmadik opponenst kell felkérni. Pozitív bírálat esetén sor kerülhet a védésre.
A sikeres védést követően a jelölt
Gazdálkodás- és szervezéstudományok doktor (PhD) gazdálkodási szakon
a) Az emberi erőforrások társadalmi-gazdasági összefüggései,
b) Marketing program,
c) Nemzetközi gazdálkodás program,
d) Pénzügy program,
e) Vállalkozás gazdaságtan és menedzsment program
címet és az egyetem által kiállított oklevelet kap.

A hallgatók az egyetem szabályzatai szerint, a konkrét kutatási témát koordináló intézet keretei között az intézetigazgató és a témavezető irányítása mellett végzik szakmai munkájukat.
A tanterv alapozó, kötelező, alternatív és szabadon választható tárgyak hallgatását írja elő. A hallgatók félévenként négy-négy vizsgát tesznek, ebből egyet alapozó, egyet kötelező, egyet alternatív és egyet pedig szabadon választott tárgyból. A vizsga érdemjegyének megállapítása az ötfokozatú osztályzás szerint történik.
A képzés angol és német nyelven is folyik. Ezekkel a képzésekkel kapcsolatos információk az idegen nyelvű honlapokon találhatók meg. Az International Joint Cross Border PhD képzéssel kapcsolatos információk szintén olvashatók.

A Doktori Iskola további kérdéseiben (vizsgáztatás, szigorlat, védés) az Egyetemi Doktori Szabályzat előírásai az útmutatóak.

További információ:
Széchenyi István Gazdálkodás- és szervezéstudományok Doktori Iskola
Dénes Hargita
Tel.: 99/518-106
E-mail: lkk-doktori@uni-sopron.hu